Az Összeomlás egy kiváló amerikai filmdráma a főszerepben Michael Douglasszel és Robert Duvall-lal. A főhősnek először elege lesz a melegből és dugóból, abból, hogy kirúgták a munkahelyéről és, hogy az ország egyáltalán nem olyan, mint amilyennek éves óta hazudják. Ráadásul a házassága is tönkrement, így aztán az idegei összeroppannak, rájön, hogy ő nem illik, bele abba a világba amiben létezni kénytelen és még gazdaságilag is képtelen lenne eltartani magát. A dugó kellős közepén kiszáll az autójából és elindul hazafelé. A hazafele vezető útját kísérhetjük végig.

Ámokfutása során úgy szerzi fegyvereit, hogy elveszi azoktól akik rátámadnak. Tehát egyik önvédelmi eszköz sem hősünké, hanem azoké akikkel összetűzésbe került. Íme egy ember aki bekattan és Amerika lelkiismeretévé válik és nem alkalmazkodik ahhoz a romláshoz amiben a társadalom él. Elkezdi eszmékhez tartani magát. Azokhoz az eszmékhez, amelyeket a propaganda harsányan hirdet, mind a reklámokban és politikai nyilatkozatokban vagy a nyilvánosság egyéb színterein. Ennek az lesz a következménye, hogy mindenhol konfliktusba kerül mindenkivel.  Például a boltban nem váltják fel a pénzét, hogy telefonálhasson, mire mikor venne egy kólát, az túl sokba kerül és abból már nem tudna hazatelefonálni. Utána elmegy egy gyorsétterembe, hogy vegyen magának szendvicset és egy összeesett vackot kap az „ízletes, finom, zamatos,hét centi vastag” hamburger helyett. Ezt tartom az egyik legfontosabb jelenetnek,mert szimbolikus. Az a trutymó ami a dobozban lapul, egyáltalán nem egyezik meg a reklámmal, amelyet a pult fölé kitett képen lehet látni, Vagyis a valóság szembe kerül azzal az álvalósággal, amit egész nap a tévében, rádióban, plakátokon ömlesztnek ránk.

A film másik főhőséről , Martin Prendergast  nyomozóról is szintén szeretnék beszélni, mert egy nagyon fontos figurája a filmnek. A történet egy rendkívül izgalmas párbajjak végződik a két hős között. Két olyan figura áll egymással szemben, akiknek minden illúziója szertefoszlott, egyformán nem találják a helyüket a társadalomban, miközben nagyon hasonlóan gondolkodnak mindenről.

William Foster  mindannyiunk jobbik része, aki nem alkuszik, nem köti meg a hétköznapi kompromisszumokat amelyeket mi nap mint nap. Lemállott róla a képmutatás máza, nem alkalmazkodik többé. Nem hajlandó többet lenyelni azt a sok hazugságot ami körülveszi abban a világban amiben élnie kell.